Rage - Steam

3,490 Ft

Platform

Telepítés Steam játék aktiválás
Kiadás Letöltőkód Email-ben

Készleten

Cikkszám: RAGE Kategóriák:

Vásárlást követően egy digitális játékkódot kap email-ben, melynek segítségével a megvásárolt terméket az internetről tudja letölteni és aktiválni. A termék aktiválásához és letöltéséhez internetkapcsolat szükséges.

A RAGE úttörő első személyű lövöldözős játék, mely a nem túl távoli jövőben játszódik, azt követően, hogy a Földet feldúlta egy aszteroida becsapódása. Megérkezve ebbe a hatalmas, kopár pusztaságba, láthatod, ahogy az emberiség igyekszik újraépíteni önmagát, miközben bűnbandákkal, mutánsokkal, és a Fennhatósággal – egy elnyomó kormányzati hatalommal, mely kiemelt figyelmet tanúsít irányodban – kell megküzdenie. Az intenzív első személyű lövöldözős akcióval, a nyaktörő járműves harccal, a hatalmas bejárható világgal, és az id forradalmi Tech® 5 technológiája által biztosított bámulatos grafikával a RAGE semmihez sem fogható élményt kínál.
Bolygószintű kipusztulástól tartva egy, a Föld felé közeledő aszteroida miatt, a világ vezetőinek meg kel oldania az emberiség túlélésének biztosítása jelentette hatalmas feladatot. Mivel nem sok alternatíva kínálkozik, végül létfenntartó tartályokat temetnek el mélyen a föld felszíne alá, bennük kiválasztott emberekkel. Te egyike vagy azoknak, akiket kiválasztottak erre a modern kori Noé bárkájára, és egymagadban érve a felszínre, minden figyelmeztetés nélkül kerülsz bele a RAGE világába. A RAGE, melyben csak saját képességeidre számíthatsz, hogy életben maradj egy olyan világban, ahol a legtöbben jobb szeretnének holtan látni, a hatásos történetmesélést szívdobogtatóan izgalmas akcióval vegyíti.

Fő jellemzők:

  • Húsba vágó elsző személyű harc és felfedezés – Szállj szembe bűnbandákkal és mutánshordákkal egzotikus fegyverek és speciális tárgyak arzenálját, például Wingsticket, személyi őrtornyot, őrrobotokat és távirányítású autóbombákat használva.
  • Eszeveszett külső nézetes járműves rombolás – Száguldozz a sivatagban saját szuper-terepjáródon! Fejleszd és tedd egyedivé autódat speciális alkatrészekkel, festéssel és fegyverekkel, aztán tedd próbára ügyességed autós banditaklánok elleni harcban, és vegyél részt halálos versenyeken.
  • Kiterjedt élmény – Az első személyű akción és a járműves harcon túl a RAGE egy felfedezésre váró nyílt világot kínál, különleges karakterekkel, mellékküldetésekkel és lenyűgöző történettel.
  • Grafika, melyet el sem hiszel, ha nem a saját szemeddel látod – Az id új, élvonalbeli Tech® 5 motorja és az új Megatexture technológia eddig soha nem látott részletességgel kelti életre a pusztaságot, miközben az akció másodpercenkénti 60 képkockával zajlik.
  • </ul

További információk

Platform

Telepítés Steam játék aktiválás
Kiadás Letöltőkód Email-ben

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Rage” értékelése elsőként